Varga András harmadszor is Európa-bajnok!
Az elmúlt hétvégén Magyarország rendezte a 13. Kombinált Vadászlövészeti Európa Bajnokságot. A Vérteserdő Zrt. által épített Csákberényi Vadászlőtér biztosította a kifogástalan körülményeket az Európa 14 nemzetét képviselő 113 lövő versengéséhez.
Az Eb hivatalos programja edzésnapokkal kezdődött, amelyeken a lövők megismerhették a pályákat, a helyszínen gyakorolhattak, készülhettek a versenyre. A csütörtök délutáni megnyitóra tetőzött a forróság, mely sok, főleg északi országból érkezett versenyzőnek szokatlan volt, nehezítve a dolgukat. Az első versenynapra érkező hidegfront kellemes lehűlést hozott, péntek reggel pontban 9 órakor elkezdődött verseny. Magyarországot a Györök Lajos, Dobos József, Pap Norbert, Csernus Zsolt, Hajzer Szabolcs és Varga András összetételű válogatott képviselte 11 egyéni versenyző mellett.
A versenyen maximális 800 pont érhető el, sörétes fegyverrel 100 korongra kell lőni, ez adja a pontszám felét, valamint golyós fegyverrel leadott 40 lövésből áll össze a szerezhető pontok másik fele. A sörétes számokat 25 korongos részletekben un. rottékban teljesítik a versenyzők. A 100 korongból 50 kelő vadat imitáló trap korong, amelyre minden esetben lehet duplázni, míg a maradék 50 változatosabb pályákon repülő, un. korongvadászat, itt dublék is nehezítették a lövők dolgát. A golyós versenyszámokat két sorozatban 20-20 lövésenként kellett teljesíteni. Központi gyújtású, legalább 22 Hornet kaliberű fegyverrel, támasztékról, fekvő helyzetből, lőbotról, szabad kézből kell az őz, róka, zerge és vaddisznó alakú lőlapokra lövést leadni 100 méter távolságból, illetve futóvadat lőni 50 méterről.
Az első versenynap mindenki számára nagyobb drukkal indul egy ilyen fontos versenyen, nem volt ez másként most sem, ennek ellenére a csapat rutinos lövőinek keze nem remegett meg, Pap és Györök 47, Dobos 48, Varga 49 találattal zárta a számukra csak sörétes számokból álló napot, amely bizakodásra adott okot. A szombati, második versenynapon egy sorozat golyólövés után 25 trap korong következett a magyar csapat tagjainak. A nap végére már a részeredményekből lehetett esélyt latolgatni, de még semmi nem dőlt el. Svéd, finn, cseh és lett versenyzők mellett Györök Lajos és Varga András is az élbolyban tanyázott, mindössze 17-18 pont veszteséggel.
A mindent eldöntő vasárnapi napon a magyar csapat a nehezebbik, szimultán dublés pályán kezdett, majd a második golyós sorozat várt rá. Az eredményhirdetésre összesereglő családtagok, barátok, kollégák hatalmas lelkierőt adva segítették a csapattagokat. A sorozatot az idei országos bajnok Varga András hibátlanul 25 találattal zárta, sajnos a másik esélyes Györök Lajos 21 találatos rottéja az érmes álmokat összetörte. De vissza volt még 20 lövés golyóval. A többi versenyző azonos időben lőtt, az ő eredményük ismeretlen volt a magyar lövők előtt. Talán épp ezért mindenki megpróbált felülkerekedni a versenynapok fáradtságán és még egyszer a tőle telhető legjobban teljesíteni. A sorozatok utáni percek feszülten teltek, míg a lőlapokat értékelték és a lőállásokhoz hozták a versenyzőknek bemutatni. Varga András a 20 lövésből 18 tízest és mindössze két kilencest lőtt, ami 198 pontot ért, egészen kiváló sorozat! Lehet izgulni a többiek eredményét tudakolva a versenyirodán. Még fél óra és az összes eredmény beérkezik, összesítés és megvan az eredmény. Varga András 780 ponttal immáron harmadszor Európa Bajnok!
Az eredmények még további izgalmakat tartogattak, mivel a Juhász Lenke és a cseh Eva Stanková pontegyenlőséggel áll a harmadik helyen, szétlövés következik. Először a sörétes pályán egy korongvadász sorozat, amelyet Lenke 21-18 arányban magabiztosan megnyer, majd még egy sorozat, 5 lövés 100 m-re szabad kézből vaddisznó alakra. Itt is Lenke a jobb, a végeredmény magabiztos magyar győzelem, összetettben megvan a női 3. helyzés.
Az eredményhirdetésre készülve viharfellegek közelednek, ezért a ceremónia az étteremnek helyet adó sátorban kerül megtartásra. A kürtszó és Jean- Francois Palinkas beszéde után egy perces néma főhajtással emlékezünk a nemrég elhunyt Szebényi Lászlóra, majd kezdődik a díjak átadása. Először a korong és golyós számok külön értékelve, egyéniben és csapatban. Egyéniben a legjobb korongeredmény a magyar Szakács Zoltáné, akit Varga András követ a dobogó második fokán, nekik szól először a magyar Himnusz. A következő magyar érdekelt szintén Varga András egyéni golyós számban, második a cseh Martin Slechta mögött. Majd következik az összetett értékelés. A kisszámú junior mezőnyben Papp Martin 3., Juhász Lenke szintén harmadik a nők között.
A legerősebb, open kategóriában a harmadik svéd Emil Häkansson és a második finn Määttänen Ville előtt 2014 és 2015 év után harmadszor, Varga András Európa Bajnok összetettben! Odakünn zúg a vihar amíg a sátorban a magyar Himnusz zeng, sok magyar szívet boldoggá téve. Az eredményhirdetés után gratulációk, sok közös fotó és indul a tervezés, mert 2022-ben ugyanitt, Kombinált Világbajnokság!